KAPCSOLAT

Vélemény, hozzászólás, anyázás, egyetértés, támogatás, fenyegetőzés, javaslat: negyedikkerulo@gmail.com


2010. december 27., hétfő

Parkolás, parkolás és harmadszor is, PARKOLÁS

Attila küldött egy mailt, még az ünnep előtt, amelyben parkolási anomáliára/agyrémre hívja fel a figyelmet! A levelét alább közöljük, s az olvasás után csak egy kérdés merülhet fel az emberben: valóban ilyen helyen kell hagyni az autót?! Várjuk a JJJ-840 frsz. Suzuki tulajdonosának a magyarázatát az incidensre! A Negyedik Kerülő szeretné hinni, hogy van valami elfogadható ekszplanáció!

"A mellékelt két képet tegnap (2010.12.21.) délben készítettem az István út - Munkásotthon utca kereszteződésében. A képeken látható autó elállta az Árpád út felé közlekedők útját. Miután zöld jelzésre nem indeult el, arra gondoltam esetleg megnézem mi történt. Mivel nem láttam a vezető fejét, arra gondoltam, hátha rosszul lett. De az autóhoz érve meglepve tapasztaltam, hogy egy árva lélek nincs az autóban. Szóltam az aluljáróban éppen szolgálatban lévő rendőrnek, illetve az éppen hozzá érkező közterület-felügyelőknek az autóról. Már állítólag tudtak róla, és folyamatban volt az intézkedés.

Kíváncsi lennék mondjuk az Újpesti Naplóban vagy az ÚKTV rendőrségi híreiben a történtekre, illetve hogy ilyenkor mire számíthat az autó tulajdonosa. Mert azért így otthagyni az autót..."


Ennyi a levél, köszönjük Attilának az üzenetet és az intézkedést!!


2010. december 3., péntek

Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak


Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.


Isten-dicséretére
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.


Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.


Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

(Így dúdolgattam én
Gyermek hittel, bátran
1883
Csúf karácsonyában.)

Holnaptól kerek egy hétig London!
Addig is mindenkinek kellemes készülődést! 

2010. november 30., kedd

Toledo 2.

A Petőfi utcában álló dögös, gazdátlan, fekete Seat Toledo leromlásának újabb állomásához érkezett! Valaki felfeszítette a motorháztetőt.
Nem ismerem az ide vágó jogszabályokat, de a rendőrség/önkormányzat emberei most legalább megnézhetnék az alváz-, vagy a motorszámot és beazonosíthatnák a tulajdonost! Annyira kár azért az autóért!


2010. november 26., péntek

Xmas 2010 - kiegészítés

Tegnap megnéztem közelebbről is a karácsonyi előkészületeket! A Hivatal épülete tetszetős lett, csak a giccses fény jégcsapokat kellett volna mellőzni, az nagyon ciki!

Viszont az új sétányra vezető úton a színes újpesti karácsonyi vásár, vagy mit tudom én milyen fénykaput nem kellett volna erőltetni, mert nagyon bazárhangulatúvá változtatja az egészet. Alapelv, hogy ami elegáns, az mindig egyszerű, viszont ez a színes, klisékkel telített extravaganza csicsássá és Ázsia Centeressé teszi a hangulatot. (lsd. a képen)
Jaj, ne! Ezt nem kellett volna! RONDAAAA, GICCSES!!

Jobb lett volna ha az egész téren csak egyszerű fehér (ezüst) vagy arany színbe öltözik. Hát...reméljük, hogy majd legközelebb.... 

A karácsonyfa kifejezetten pofás!



Sajnos csak telefonnal tudtam fényképeket készíteni, ...igyekszem normális fényképezőgéppel is kattintgatni!

2010. november 24., szerda

Kicsi karácsony...



A Hivatal mellett megjelentek a karácsonyi vásár bódéi. Ha nem tévedek, akkor ez lesz a harmadik karácsonyi vásár (?) a főtéren. Az első botrányosan szerényre sikerült, a tavalyi már jobb volt, és remélem, hogy az idei már hangulatos lesz. Jó, hogy megújult a főtér, és a templom melletti útvonal valóban egy "gyalogos tengellyé" alakult -vagy hogy is mondják ez t a szakemberek. Az is üdvözlendő, hogy már nem szimplán két sorban állnak egymással szemben a bódék, mint Dachauban a barakkok.

Valami hasonlót kéne csinálni nyáridőben is. El tudnám képzelni, hogy a Hivatal megkeresné a város régiségkereskedőit, könyv-, és pöttyös bögre árusait, és azt mondaná nekik:"Gyerekek, szombaton Újpesten nagy piac van, irdatlanul sok ember fordul meg arrafelé! Gyertek oda szombatonként a portékáitokkal, lesz ott nektek bódé, eleinte fizetnetek sem kell a a helyért! Mi pedig indítunk egy reklámkampányt a Pesti Est-ben, a Funzine-ban, a Where-ben, és kitalálunk valami jó ütős, kedves nevet az eseménynek, mert az a szándékunk, hogy Újpestet bekapcsoljuk a főváros turisztikai vérkörébe. Aki oda jön, az ehet, ihat, vásárolhat, szórakozhat komédiásokon, mutatványosokon, ücsörödhet a templom hűvösében, stb..."
   

2010. november 17., szerda

WTF, Rendőrség !?!?

Pár héttel ezelőtt megénekeltük a piacnál található lepattant irodát amin a rácsok mellett még a rendőrség logója is megtalálható!
A bejegyzést elküldtem Dr. Baranyi József kerületi kapitány úrnak. Zéró reakcó, nulla, nada, semmi!

Egy kedves olvasónk -akinek ezúton is köszönjük az infót- a minap szolgált némi adalékkal az irodáról, vagy üzlethelyiségről!

Leveléből itt idézünk: 

"Én is látom néha ezt a kis üzlethelyiséget, de sosem látom a rácsot levéve. Itt valaha (kb. 30-40 éve) egy OTP-fiók volt. Egészen addig, amíg nem történt itt egy bankrablás. Sajnos a részleteket nem tudom, (....) . Az biztos, hogy az eset után ez a fiók megszűnt, és beköltözött a rendőrség. Gondolom eleinte csak azért rakták ki a táblájukat, mert bűnügyi helyszín volt. Szerintem a belső állapotok azóta sem változtak. Még a rendszerváltás sem változtatott rajta.
Az tény, hogy akár a piaci eseményekhez, akár a piac környéki dugók megszüntetéséhez (a közterületesekkel karöltve) sokat segítene az egyenruhások jelenléte a környéken. De sajnos kevesen vannak!"

Aztán felhívja a figyelmünket egy másik sztorira, amitől bizony s..ggre estünk! A történetet röviden így lehetne összefoglalni:

1./ Újpesti, Árpád úton található trafikot kirabolják, elviszik a cigit, mert bagózni necesse est!

2./ Pár napra rá a rabló visszatér a trafikba, hogy ott eladja(!!) a szajrét!

3./ Trafikos hölgy hívja a 107-et, de ott adnak neki egy másik telefonszámot, azt tárcsázandó = Újpesti kapitányság

4./ Trafikos hölgy hívja az újpesti rendőrséget, ahol:
- megkérdezik tőle, hogy biztos-e, hogy ott van még a feltételezett elkövető?! (Nehogy már feleslegesen az utcára kelljen menni!)
- közlik, hogy nem tudnak menni, mert épp adminisztrációs(!!!!!!!!) feladatuk van!

5./ nagynehezen, csak kimennek....azóta csend.....


Kedves Rendőrség, országosan, és kerületileg is!
 
Ez így történt? És ha igen, akkor WTFIGO!?
 
What The F*ck Is Going On????????????

2010. november 16., kedd

Kerületi Parkolási Tangó Opus No. 3. - Jó hír

Óvatos optimista vagyok!
Az elmúlt pár nap reggelén láttam közterület felügyelőket a kérdéses helyen tartózkodni. Úgy tűnik, hogy valami történt parkolás ügyben! Reménykedjünk...reménykedjünk!

A közhasznú munkások is szépen kitakarították a teret, összeszedték a lehullott leveleket!






Echte schöne Ungarische szokás a fák tövét kukának használni!

2010. november 11., csütörtök

SPAR/PLUS minus

Tegnap reggel, balga módon, vásároltam a Központban lévő Spar/Plus üzletben. Nem rossz maga az üzlet, vannak olyan termékei is amiért érdemes bemenni. Ilyen a laktózmentes tej! A folyamat egyszerű: ember bemegy, két doboz tejet a kezébe vesz, kifizet, távozik!

Csakhogy a tej kézbevétele és a fizetés között eltelhet akár egy örökkévalóság is! Elkerülendő a bosszantó vásárlókat, a bolt stratégiája ugyanis az, hogy ha van három pénztár, és három pénztáros, akkor csak egy pénztár és egy pénztáros dolgozzon. A sor természetesen tízméterekre rúg!
Neeeem, ne arra tessék gondolni, hogy azért dolgozik egy pénztáros, mert a többi eladó a vevőknek segít! Áááá...szó sincs erről! Az eladók nincsenek a bolt területén, vagy a lézengő biztonsági őrrel évődnek, vagy benn vannak a raktárban és a köpenyüket próbálják minél jobban összekenni. Feltételezem ezt azért, mert a köpenyük olyan, mintha azt ezerkilencszáz-kilencvennyolcban valaki felvette volna, és azóta abban folyamatosan napi 8 órában csak mezőnkúszásos megközelítést tanítana valamilyen katonai-, vagy kommandós iskolában! 

De visszatérve a pénztárnál kialakult sorra, javaslat a boltban dolgozóknak: sokkal eredményesebb lenne, ha pl. óránként csak 15 percre nyitna ki egy pénztár. Tuti, hogy el lehetne érni, hogy a sor a XV. kerületig érjen!

Persze ilyenkor fennállna a veszély, hogy a sor elérne egy másik Spar-ig, ahol már két pénztár is működik!
Hmmm...nem egyszerű ez!

2010. november 9., kedd

Love is life......Oxygen

Nagy ajándék a kerületben az Oxygen Wellness. Abszolút európai színvonalú termek, öltözők, büfék. Külön jó az étterem, egyedül a cukrászda teremt kis disszonanciát, dehát, egye fene,  tudvalévő, hogy ami jó az életben azt vagy a Tízparancsolat tiltja, vagy AIDS-et kapni tőle, vagy hizlal!  Külön öröm, hogy a lányok a recepción szépek, mindig van szabad futópad, evezőpad, és mindenféle dolog, amit a hatvan éven felüliek csak szexgépként képesek felismerni.

Azt viszont nem lehet róla elmondani, hogy olcsó lenne. Nem ismerem az épület fenntartási-, üzemeltetési költségeit, de az biztos, hogy nem lehet olcsó! Ameddig van fizetőképes kereslet, addig ilyenek az árak.

Eddig egyetlen zavaró tényezőt találtam, vagy helyesebben mondva, tudnék említeni! Ha veszünk egy 3 hónapos, egész napra szóló fitness bérletet, akkor az 56.000.-Ft. Ha ugyanezt a bérletet vesszük meg, de azzal a restrikcióval, hogy csak délután 3:00 óráig mehetünk, akkor az 40.000.-Ft.

Namost, van olyan, hogy a munkába járó ember reggel jár futni, de valami miatt nem tud elmenni, és aznap este szeretne menni. Olyankor ki kell fizetni az egész napos, 1 alkalomra szóló jegyet, ami 1900.-Ft.
Azt gondolom, hogy ha valaki elkötelezi magát 3 hónapra a klub mellett, akkor lehetne ebből a teljesárú jegyből némi kedvezményt adni! A logika is ezt diktálná, hisz a nap egy része már kifizetésre került, és most már csak némi kiegészítésre szorulna aznapra a bérlet.

Kb. 8 alkalommal lehet a 3 hónap alatt este menni, hogy a kifizetett összeg egálban legyen az egész napos, 3 hónapra szóló bérlet árával. 8 alkalom, az sok, szerintem a rendszeres sportolók nem élnek ennyiszer a kivétellel, tehát nem kéne tartani tömeges délelőttről, délutánra történő migrációtól. Ha valakinek kialakult a napirendje, és abban a reggeli/ délelőtti futás, vagy akármi fér bele, akkor az igyekszik tartani a rendet. DE némi kedvezménnyel a kivételes esetekre, az ember sokkal komfortosabban érezné magát, és nem bosszankodna, hogy aznapra feleslegesen van a bérlete.

Szóval, csak a WELL BEING érzést javítaná, és jobban szeretné a közönség a klubot!

2010. november 8., hétfő

2010. november 3., szerda

Ha én lökhárító volnék....

Pontosabban: ha én Leszakadt Lökhárító volnék....nagyon szomorú lennék!
Mert én, -mint Leszakadt Lökhárító-, már több, mint egy éve rondítanám a piac parkolóját. Bizony böhöm nagy lennék, hogy biztosan mindenki meglásson, de ez sem lenne elég!
Azért fogna el a szomorúság, mert az önkormányzat takarítói észre sem vennének! Úgy elmennek mellettem, és társam, az Ismeretlen Tartalmú Szemeteszsák mellett, valamint cimboráink, a Széttörött Gyümölcsösláda, a Félpár Cipő és a Nyíltan Fradista Nejlonszatyor mellett, mintha ott sem lennénk!

Pedig, istenemre mondom rondák, büdösek, gusztustalanok és balesetveszélyesek vagyunk!



Kerületi Parkolás Tangó - Opus No 2.

Örömmel jelentem, hogy..........neeeem....nem....nem az amire esetleg gondolni lehetne! Hivatali részről még nem történt semmi!

Örömöm tárgya, hogy a bejegyzés írásának pillanatáig 18, azaz tizennyolc ember jelezte e-mailben, hogy hozzá kíván járulni a tiltótábla megalkotásának és kihelyezésének költségeihez! Persze volt aki csak akkor, ha az általa előre meghatározott szövegű táblát tesszük ki a kérdéses helyre, de a szöveget most nem idézhetem, mert ahhoz valahogy ki kéne tenni a tizennyolcas karikát is!

Hála és köszönet az aktivitásért! Javaslom, hogy várjuk még picit, hogy mit cselekednek, vagy egyáltalán cselekednek-e nagyjaink, elöljáróink!

Továbbra is ott parkol a kis, lila valami, a szürke Skoda, már megjelent ott egy VW Tuareg is, és a rohadt nagy teherautók a hentesüzlettől! Ismételeten, NEM TÖRTÉNIK RAKODÁS, ÁRUSZÁLLÍTÁS, csak szimpla parkolás!

Továbbá, kérdezték, hogy kiknek küldtem el a bejegyzést, így most közreadom a névsort:
1. Wintermantel Zsolt - Herr Bürgermeister
1.1. Dr. Trippon Norbert - Éppencsakhogynem Bürgermeister - (ő, ugye, most nem lehet hunyó ebben)
2. Dr. Vitáris Edit - jegyzőasszony
3. Dr. Molnár Szabolcs - alpolgármester
4. Nagy István - alpolgármester
5. Rádi Attila - alpolgármester
6. Dr. Budaházy Gábor - aljegyző
7. Lőrincz Mihály - osztályvezető-helyettes, Városüzemeltetési Osztály
8. Dr. Baranyi József - kerületi rendőrkapitány


És a reggeli szabályszegő:

2010. október 28., csütörtök

Kerületi Parkolás Tangó - Opus No 1.

Az egykor Sárospatakon beivódott református nyakasság nem hagy nyugodni!

Pár bejegyzéssel ezelőtt írtam az István út és a Petőfi út sarkánál található, a piac felé vezető, felújított út díszburkolatán való szabálytalan parkolásról. A bejegyzést elküldtem az általam illetékesnek vélt embereknek és nagy örömmel, (naivsággal),  bizakodással tapasztaltam, hogy a bejegyzést követően pár napig úgy tűnt, hogy normalizálódik a helyzet. Még közterület-felügyelőket is láttam arrafelé sétálni! Azok az autók amelyek a kérdéses helyen naphosszat parkoltak -és véletlenül sem áruszállítás, rakodás céljából tartózkodtak ott- eltűntek. A Petőfi utcában parkoltak, vagy a piac parkolójában láttam viszont őket. Valójában most sem tudom, hogy a a blog volt-e az, ami felhívta az illetékesek figyelmét, vagy véletlen egybeesésről van szó!

De, ezt most eldönthetjük! :-)

Merthogy, ez a kegyelmi állapot nem tartott sokáig! Mostanra szépen visszaszivárogtak a parkoló autók. Bevallom, engem nem annyira a szabálytalan parkolás ténye zavar, hanem annál jóval földhözragadtabb dolog. Pályázaton nyert pénzből, a kerület - vagyis, a kerületi polgárok adóforintjaiból épül egy olyan főtér, ami a kerületi polgárok közérzetét, komfortérzetét javítja. Van aki szépnek látja, én talán túl modernnek vélem, de egyértelműen örömmel tölt el az, hogy a kerületünkben érték keletkezik, az épített környezet megújul. Innét köszönöm mindenkinek aki a tér megújulásán dolgozik, hogy részt vett/ vesz a munkában!

Ehhez képest azt látom, hogy a többtonnás teherautók, vagy a "picike" A6-os Avant Audik alatt már a díszburkolat megsüllyedt. Ott télen víztócsa lesz, ami megfagy, és a jég majd szétnyomja a burkolatot. Az autókból csöpög az olaj, ezért a burkolaton már egy sáv keletkezett, és a pöttyök lassan olajfolttá állnak össze. Továbbmegyek, némelyik autós az autója kerekével ráparkol a fák gyökerét védő vasrácsra, ami be fog hajlani. Teszi mindezt azért, hogy az üzlethez 30 cm-rel közelebb szállhasson ki, úgy, hogy a piac parkolójában 20 méterrel odébb már ingyen lehet parkolni, a főtér tönkretétele nélkül! 

Szóval, lassan, de biztosan a tér és burkolat már elkezdett amortizálódni.

Mindez a polgármesteri hivataltól 50 méterre!

A piros, sarki hentesüzlet november elsejével elköltözik, így velük már nem érdemes frontot nyitni, de az mégiscsak felháborító, hogy pl. tegnap valami parkettás mini van/teherautó parkolt a díszburkolaton.

Ezen állapot elleni harcként a következőkre szántam el magam:
 
1./ Ezt a bejegyzést is elküldöm az új Mesternek, mindhárom alpolgármesternek, a jegyzőasszonynak, a kerületi rendőrkapitánynak, a Városüzemeltetési osztálynak, az Újpesti Közterület-felügyeletnek!

2./ Kérem őket, hogy intézkedjenek. Ne a blog miatt, hanem a kerület-, és az új főtér miatt!

3./ 2-3 munkanaponként tudósítok a blogon arról, hogy történt-e változás! Minden újabb tudósítást megküldök az 1./ pontban felsorolt embereknek!

4./ saját költségemen felajánlok két darab "LUSTA AUTÓS, EZ ITT NEM PARKOLÓ!" feliratú táblát az önkormányzatnak! 

S, hogy nem csak kitalálom a dolgokat, íme:

Kerék a vasrácson....

Olajpöttyök a burkolaton. Látszik a rendszám...hmm....bocs! (Nagyítható kép- klikk)

2010. október 27., szerda

Columbus day ..... na de nálunk, Újpesten?

Az USA-ban október második hétfőjén Kolombuszra emlékeznek azért, hogy milyen jó is, hogy felfedezte Amerikát! Mármint, mondják ezt a sápadtarcúak! 
Nekik üzennek az indiánok azzal a mondással, hogy: "Ünnepeld Kolombuszt! Menj át a szomszédod házába és közöld, hogy onnantól kezdve ott fogsz lakni!"

Ez a mondat nekem azóta vált szimpatikussá, amióta pártunk és kormányunk bejelentette a nyugdíjpénztárakra vonatkozó ötletét. Vélek némi párhuzamot felfedezni a fehér telepesek térfoglalása és a kormány "pénzfoglalása" között. S, ez el is juttat a kerületünkhöz!

Úgy gondoltam, hogy ebben a bejegyzésemben kerületünk honlapját vizsgálom meg. Kritikák és javaslatok fogalmazódtak meg bennem, amik, mint szappanbuborékok, pukkantak szét ahogy elöntött a méreg!
Jóindulattal vagyok az új Mester iránt, megelőlegezett bizalommal tekintek rá, a nevével is csak egyszer poénkodtam, - azt hiszem az utolsó érv önmagáért beszél- de most olyan József Attilásan, érte haragszom,  és nem ellene!

Egy kerületi honlap szóljon a kerületről, a kerületi képviselők ne nagypolitikusoknak , pártszimpatikusoknak  tekintsék magukat, hanem max. településfejlesztési felelősöknek. Míg a parlamentben anyáznak választottaink, addig az önkormányzatokban picit veszekedjenek, majd a kerület érdekében állapodjanak meg,  aztán menjenek el közösen focizni, sörözni! Mert erre kaptak mandátumot!!
A békés egymás mellett élésre van példa: az újpesti piacon egymástól 3 méterre kampányolt a Jobbik és az MSZP , de nem folyt vér, és hangos szót sem hallottam!

És ez így van jól! 

Na, pont ezért a Negyedik Kerülő blog egy emberként dobott hátast amikor azt látta, hogy arra még nem jutott idő, vagy gondosság, vagy elegendő figyelem, hogy a honlapon minden menüpont alatt frissítsék a megválasztott képviselők névsorát, de arra igen, hogy a kezdőoldalon Hollósi doktorral készült interjú(?) keretein belül kormánypropagandát nyomjanak!
 
Ha olyan jóindulatú vagyok, mint a Mesterrel, és feltételezem, hogy Hollósi doktor a kirurgia mellett a nyugdíjalapok szakértésben is jeleskedik, akkor is érvényes amit mondani akarok: 

Ha jól tudom, a kerületi honlap a kerületben lakók pénzéből, értsd: KÖZPÉNZBŐL működik, ezért
KERÜLETI HONLAPON KORMÁNYPROPAGANDÁT OLVASNI NEM AKAROK!

Az úgyis ömlik rám az országos köztévéből, közrádióból, pártújságból!



2010. október 25., hétfő

Ünnep a téren

Kevés, de elégséges számban jelentek meg ünneplők szombaton este a városháza mögött, a téren.
A műsort lekéstem, illetve, az utolsó szcenárióra értem oda, és pár perc múlva azt gondoltam, hogy jobb lett volna még egy kicsit késni. Usztics művészúr kieshetne már végre Karádi őrmester szerepéből, bár attól tartok, hogy valójában már ki is esett, és azonmód bele is cuppant Szálasi Ferenc (gárdista)bakancsába. Nagyon nem volt szimpatikus ahogy vöröslő fejjel, csaknem ordítva szavalt. Ez nem művészi volt, ez erőszakos volt! Rémiszt a gondolat, hogy a mögötte álló fiatalokkal esetleg beszélget is, és ők pedig netán hallgatnak rá.

Az új Herr Bürgermeister beszéde langyos volt, nem volt ciki módon rossz, csak Október 23-i közhelyek gyűjteménye javarészt. A végén jó volt a gondolat, hogy a jövő felé kell fordulni, de ott hagyta abba, ahol el kellett volna kezdeni. Herr BM, ejnye-bejnyézze meg  a beszédíróját! Ennél sokkal kreatívabbnak, eredetibbnek kellett volna lenni!

A közönség alapvetően jóravaló, normális polgárokból állt, és még a szórakoztatóelem is megjelent az összetételben. Gondolok itt arra a pár vicces főállású magyarizé, nemzetőrre, akik maguknak csinálnak egyenruhát, és Jóska kitünteti Pistát, és majd Pista Jóskát.






2010. október 22., péntek

Csak stílusosan...ROLLAND ÚRI DIVAT

Régóta listámon szerepel ez az üzlet, ami a kerület egyik kincseként tartok számon!
Ma meglátogattam!
Kedvenc városoaimban a férfidivatnak utcái és szentélyei vannak. Londonban a Savile Row, Hong Kongban a Noble House, Chan & Sons. Budapesten, mi több, a kerületünkben található az az üzlet amire a poszt-Hugo Boss korszakot rá lehetne építeni! Mi  a bajom a Hugo Boss-szal? Hogy az ember bemegy a plázába, és százharminc öltönyt felpróbál. Mindegyik egyforma, mindegyik próba alkalmával a fülembe cseng a próbafülke függönykarikáinak csöngése a fémrúdon. Hallom a párbeszédeket: Jó? Kicsi? Nagy? Eggyel nagyobbat hozz! Neonfény világít, szól valami tuc-tuc zene, a pénztárnál a kiscsaj rágózik, és végül kiadják a cuccot nagy, műanyag szatyorban! "Viszontlátás! Kérem a következőt!"
Mindez, mondjuk, Hong Kongban másképp is működhet! Bemegy az ember egy olyan üzletbe, ami olyan, mint egy viktoriánus könyvtár. Vastag szönyegek az igazi faborítású padló, hatalmas börfotelok, és a falak mentén, mint a könyvek a könyvespolcokon, úgy sorakoznak a szövetek, feltekerve, végekben. A legfinomabbtól a kommerszebbekig. Az egyik oldala az üzletnek az öltönyök, zakók, kabátok szöveteivel van beborítva, a másik oldal pedig azokkal az anyagokkal, amikböl az ingeket szabják. A börkanapékon, fotelekben ügyfelek ücsörögnek, teázgatnak, beszélgetnek, vagy pedig a vitrinekben kiállított gombokat, nyakkendötüket, zsebkendöket, nyakkendöket vizsgálgatják. A nagy, nehéz faasztalokon viszonylagos rendetlenségben az olasz, francia, angol, ausztrál és kínai, indiai mühelyek könyvekbe kötött szövetmintái, kinyitva valamelyik szövetnél, megjegyezve valahol, valamelyik „oldalnál”. Méröszalagok, méterrudak, gombostüpárnák, és a próbababákon bemutatott, már elkészült remekmüvek.
Szent közösségi hely ez a férfiak számára. Etikettje van!
Szóval, belép az ember a szabóságba, és rögtön egy alkalmazott oda is ugrik hozzá, hogy mit segíthet. Talán egy akciós csomagot szeretnénk, vagy van valami egyedi kívánságunk, esetleg jártunk-e már itt, készíttettünk-e már valamit? Ezek nagyon fontos kérdések, kérem. Elmondjuk, hogy szeretnénk egy nagyon könnyü, de elegáns nyári zakót, mindennapos használatra. De ilyenkor még nem bonyolódunk a részletekbe
Amikor kiderül, hogy már készíttettünk ott valamit, akkor az elsö alkalmazottat felváltja egy udvarias, szemmel láthatóan igen fiatal ember, aki hellyel kínálja és teával kínálja, beszédbe elegyedik velünk az idöjárásról, a közlekedésröl, valamilyen semleges témáról.
Kicsivel késöbb megérkezik a tulajdonos, Mr. Chang, széles mosollyal üdvözöl, a fiatalember eltünik, és Mr. Chang átveszi a beszélgetés irányítását. Érdeklödik a munkánkról, az otthoni hírekröl, arról, hogy mi történt velünk azóta, hogy…….hm….és itt csodálkozunk csak el!
Honnét tudja ez az ember mindezt? Emlékszik rá? Emlékszik rám??? Lehetetlen!
Persze, hogy lehetetlen, de amikor az elsö alkalmazott eltünt, akkor rögtön Mr. Chang-hez ment azzal, hogy van itt, egy régi vevö, és rögtön fel is ütötték a Nagy Könyvet valahol, és elolvasták azokat a jegyzeteket, amiket tavaly jegyeztek be rólunk. S, csak ezután jelent meg Mr. Chang a széles mosolyával.
Kicsit atyaian végigfuttatja a tekintetét az öltözetünkön, összeráncolja a homlokát, de aztán kisimulnak a ráncok, csak mi tudjuk, hogy valamit elrontottunk.
Természetesen az udvariasság azt diktálja, hogy mi is érdeklödjünk Mr. Chang felöl, az üzletmenetröl, a családról….végülis nekünk könnyebb emlékezni rá, mint viszont. Addig nem szabad a zakó részleteire rátérni, míg Mr. Chang meg nem kérdezi, hogy segíthet-e most valamiben.
Ekkor kell elöjönni a részletes leírással. Minél részletesebben mondjuk el, hogy mit szeretnénk, annál nagyobb a respektünk! Csak úgy odamenni azzal, hogy egy jó, vagy egy elegáns zakót szeretnénk, szinte bün, mert azzal azt feltételezzük, hogy ök rosszminöségü, csúnya dolgokat is kiadnak a kezeik közül. S ez, skandalum!
Részletek!  A szín, a szabás, a bélésanyag, a zsebek, a hátsó sliccelés, a belsö zsebek száma, elrendezése, a zakó ujján lévö gombok száma, funkcionalitása….. mind-mind fontos!
Ezután kiválasztjuk az anyagot, Mr. Chang hozatja a nagy, fökönyvnyi méretü méretkönyvet, felütik a mi oldalunkon, és újra jön a szemöldök ránc, becslés. De ekkor már Mr. Chang átad minket egy alkalmazottnak, aki elvégzi a méretellenörzést, hogy változtunk-e tavaly óta. Ha egy kicsit belelesünk a könyve, talán láthatjuk, a másik oldalon Sheik Al-Abdul Ibn Bushra Mohamed Osman Ismail Ismallah neve és méretei kerültek regisztrálásra.
Végül egy kis idöegyeztetés, hogy mikor lehet jönni az elsö próbára, udvarias mosolygás, elköszönés.
Ezt az érzést és hangulatot hozza vissza, vagy hozza el újra a Rolland Divat. Már az utcáról látszik, hogy ez nem a szokványos üzlet.
Kérem, ez a legrövidebb, és legolcsóbb út Skóciába! Ha rajtam múlna, és pl. középiskolai osztályfőnök lennék, akkor az osztályomat biztos, hogy elvinném oda, hadd tanuljanak a mai lurkók arról, hogy mit is jelent a jólöltözöttség, a stílus!
A kirakatot bámulva annyira a skót Highland-on érezhetjük magunkat, és zavarba jövünk, ha a hátunk mögött halljuk eldübörögni a villamost, ugyanis Edinburgh-ban, Dundee-ban nincs villamos!
Belépve az üzletbe érkezünk egyértelműen Skóciába! A falak mély zöldre vannak festve, és a hozzáértők tudják, hogy ez a Brittish Racing Green-t hivatott megjeleníteni. A bútorok barna fából, és nem bútorlapból készültek. A padlón szőnyeg, és a tweed zakók, selyemnyakkendők, ingek, sétapálcák mellett még Sherlock Holmes sapkák is bizonygatják, hogy nem az olasz giggolo öltönyök világába érkeztünk. A üzlet tulajdonosának a személye tovább fokozza brit élményt. Egy gyönyörű, kellemes modorú, igazi lady tájékoztat arról, hogy az üzletet 1972-ben alapította, és azóta ott dolgozik. Az üzlet eredendően magyar, ami különösen nagy érték a manapság!


Arról, hogy valóban olyan helyen járunk, ahol tudják, hogy mi a szép, és hogyan kell viselni, az is árulkodik, hogy sallangosra van lapozva Bernhard Roetzel alapműnek tekinthető munkája, a Gentleman - A klasszikus férfidivat kézikönyve.

Ha a kerület vezetése komolyan fontolgatna egy kerületi marketing stratégiát, akkor ennek az üzletnek biztos, hogy az elsők között kellene szerepelnie minden fényképen, szórólapon, beszámolóban!
A magam részéről biztos, hogy vevő leszek ott!









2010. október 13., szerda

Ezmiez?

Kedves Rendőrség!

Ez ott, a Kis Polski mögött, mi?

Ez iroda, vagy nem iroda, vagy Önökhöz tatozik, vagy nem Önökhöz tartozik?
Tudom, hogy Önök nem a Monaco-i rendőrség anyagi helyzetében vannak, és még nem fogták el az összes betörőt, gyilkolt, molesztáló pedofilt, csalót, szélhámost satöbbi....de ez az "üzlethelyiség" magyarázhatatlan!

Naiv képzeletemben ebben a helységben működik egy pl. egy ügyfélszolgálati iroda, ahová az állampolgár bemehet, kisebb ügyeit intézheti, tanácsot kérhet, tájékozódhat rendeletekről, szabályokról. Az ember nem szívesen megy be a Rendőrség főépületébe, de egy ilyen hely tökéletes lenne a "Mit teheteknék akkor ha..." tipusú kérdésfeltevéshez. Esetleg az is előfordulhat, hogy biztonságtechnikával foglalkozó cégek némi szponzorációval hozzájárulnak az iroda működtetéséhez, cserébe kiállíthatják az ajtójaikat, ablakaikat, riasztóberendezéseiket, mindenféle trükkös tolvaj- és betörőfogó eszközeiket!

Vagy a rendőrség kínzó létszámhiányát enyhítendő a fiatal fiúknak a helyi pedagógus vénájú rendőrök előadást tarthatnának, kedvcsinálóként. Esetleg ingyenes KRESZ ismeret-felfrissítő tanfolyamokat lehetne szervezni a publikumnak. Hong Kong-i tapasztalat, hogy az ilyen tanfolyam igen népszerű a hölgyek körében. (Nem azért mert ők butábbak, hanem azért mert ők bátrak ahhoz, amihez a férfiak gyávák: beismerni, hogy nem tudnak valamit tökéletesen!)

Közel a piac, ami eleve igényelne egy viszonylag állandóan jelenlévő rendőrt a közelben, így ez az iroda erre is tökéletes lenne! Az ilyen hibrid ügyfélszolgálati poszt nem az én ötletem, már megcsinálták az én két kedvenc városomban is, de Belgiumban, Dániában is működik ilyen. Nem kell hozzá több, csak pár négyzetméter, egy, a főépületben aktákat tologató titkárnő, és egy parkolóhely az iroda előtt a rendőrségi autónak! Rögtön komfortosabban érzi magát a törvénytisztelő állampolgár! Koppenhágai barátom mondta, hogy már az is sokat számít ha az emberek látják, hogy a parkolóhelyre fel van festve: CSAK RENDŐRSÉG!

S, hogy mit lehetne ott csinálni még? Például ilyen szép, napos őszi délelőtt ha én rendőr lennék, már csak unaloműzésből is kiállnék a Károlyi István utca és a Templom utca kereszteződésébe és segítenék az autósoknak közlekedni, lévén, a gázvezeték cseréje miatt nagy a torlódás, dudálás, türelmetlenség, anyázás ami baleseti helyzeteket teremt. Vagy szimplán megbüntetném a képen látható őrült módon szabálytalanul parkoló autót, ami a bejegyzés pillanatában is még jobban ellehetetleníti, akadályozza a forgalom haladását, növeli az arra haladó vezetők frusztráltságát, próbára teszi a türelmüket!

Amellett, egy szépen felújított iroda még növelné a kerület patináját is!





Akár egy szép iroda is lehetne!

Még normál esetben is szabálytalanul parkoló autó, nemhogy a gázvezeték cseréjének idején!

2010. október 11., hétfő

Köcsög Újpest!

Éppen a "betegnek lenni, vagy nem lenni" állapotában vagyok, ezért ma rövid leszek!

Biztos, hogy nem vagyok egyedül abban, hogy engem borzasztóan zavar a szemét. Az egyik bejegyzésemben már írtam is róla. Számomra elképzelhetetlen, hogy az utcán csak úgy simán eldobjak valami papírdarabot, vagy akármit. Szánalom és fortyogó düh vegyül bennem olyan emberek iránt, amilyeneket a hétvégén láttam. Sétáltam a főér felől az OBI/Kaisers/JYSK- hármas felé, és útközben ment találkoztam Kigyúrt Csávóval és partnerével Szoláriumbarna Cicababával. Cicababa kifújta az orrát egy papírzsebkendőbe, és a legtermészetesebb módon dobta le a zsebkendőt a földre. Na, én pont ezt a pillanatot kaptam el. Csávó észrevette ezt, és általánosan megfogalmazva azt dörmögte, hogy "Szójjonakineknemteccikszopjonle!". Én ilyenkor szuicid alkattá válok, és mindenféle életvédelmi megfontolásokat felrúgva szóvá teszem a dolgot, igaz elég bátortalanul, hogy esetleg nem-e lehetne-e a kukába-e dobni-e a zsebkendőt-e? Meg is kaptam a magamét, -Istennek hála, csak verbálisan- idézem:"Köcsög Újpest, szopjon le, tegyed bele te, ha nem tetszik, köcsög!"

Ezt a beszélgetést hallotta rajtam kívül még vagy 6-7 ember, közülük 4 férfi, de senki sem szólt!

Tehát, kedves Köcsög Újpest!
Azon túl, hogy le kéne szopnunk Kigyúrt Csávót, még a macájának a taknyos zsebkendőjét is bele kéne tennünk a köcsög kukánkba, hogy a köcsög Újpestünk ne legyen köcsög szemetes!

Vagy közösen, ilyen esetekben egymást támogatva kéne fellépnünk! Végül is, mi lennénk a jó oldalon, nemde!
Árnyékkép szemétből

2010. október 7., csütörtök

Itt járt! Ki látta??

Ki látta? Ki látta? - ezt kérdezgetik mostanában szerintem egymástól az emberek kerületünkben!

Híresek lettünk! Jelentem nálunk járt a 007-es!
Helyesebben: nálunk JÁR a 007-es!

Lépten-nyomon fel lehet fedezni látogatásának nyomait! Ablak-, és kirakatpárkányokon, járdán, füvön, a fák gyökerét borító vasrácsok között! Mindenhol ott van, és ezt olyan jó látni!

Milyen jó is nekünk, hogy van aki megvéd minket, és jelenlétét jelző ikonjait elszórja mindenfelé, hogy így jelezze a rossz embereknek, hogy esélyük sincs, mert ő itt jár közöttünk!

Ha mégis valaki látná, ne legyen már rest szólni neki, hogy:
- a dohányzás manapság már ciki,
- a szemeteskuka használata ingyenes,
- a cigis doboz cipekedési faktort tekintetve a "csöppet sem nehéz" kategóriába esik, tehát nem nagy ügy 40 méterre elvinni magunkkal az első kukáig, ha épp történetesen nincs egy kuka sem tőlünk kartávolságban, ott ahol épp elfogy az utolsó cigink! 
- a fák körüli vasrácsok cigaretta csikk és használt papírzsebkendő gyűjtőként való használata tipikus magyar jelenség, de a 007-es angol, így neki nem kéne ebben a tekintetben elmagyarosodnia!